A nacionalizmus egyik alaptétele nagyjából úgy foglalható össze, hogy a nemzeti identitás bizonyos értelemben felülmúl minden más szempontból értelmezett csoport-összetartozást (például a társadalmi osztályt), továbbá az egyéni érdekeket is. A nemzeti identitást általában a közös múlt, a nyelvi-, vallási- és kulturális hasonlóság teremti meg.
Ez az eszme elég komoly mozgósító erő és ideológiai alap lehetett a háborús időkben, de igen jól felhasználható a mai Magyarországon is. Többek között, Orbán Viktor ez alapján deklarálhatja magát tizenöt millió magyar miniszterelnökének, megalapozva a határon túli szavazat-szerzés, -vásárlás gyakorlatát. Vagy például e miatt az elv miatt válhatott a gyermekvállalás is magánügyből közüggyé.
A másik axióma a nemzeti önállóság, a szuverén nemzet-állam igénye. Történelmileg szintén érthető ennek a felbukkanása és jelentős kohéziós ereje. Manapság pedig kényelmes keretet szolgáltat az Európai Unió elleni harchoz, illetve a “nemzet megváltója” szerepbe merevedéshez. A folyamatos válság-helyzet generálás (az öszödi beszéd kiszivárogtatása/meglovaglása és az azt követő zavargások, majd fülke-forradalom; a migránsok körbe hurcolása Magyarországon, kerítés építés, plakátkampány; Brüsszel folyamatos támadásai az ország ellen; a civil szervezetek és az ellenzéki sajtó démonizálása; a burkolt antiszemitizmus, amely a zsidó világ-összeesküvés zsigeri, évszázados reakcióit aktiválja; a dekadens nyugat rémképének folyamatos fenntartása, mely fenyegetést jelent a keresztény és legfőképpen a magyar kultúrára stb.) ugyanis bevált formula, és a FIDESZ – valamint bármely autoriter vezető – alapvető politikai-kommunikációs stratégiájának az alapköve.
Ilyenkor érkezik-érkezhet ugyanis a megváltó, aki a nemzet nevében és annak érdekeit szem előtt tartva harcol a támadások ellen, és természetesen egyedül ő képes elhárítani ezen fenyegetéseket. Mondhatjuk, a nacionalizmus szolgáltatja a színes-szagos hátteret a jogállam és a demokrácia leépítéséhez is, hiszen válság-helyzetben, és a nemzet érdekében mindent lehet, sőt kell! A nemzeti érdek az adu-ász, ami felül ír mindent, ahogy mondtam volt.
A szuverenitás persze alapvetően jó dolog, de két dolgot figyelembe kell venni: egyik az, amit az előző részben fejtegettem, hogy ennek nem szabad(na) Európa destabilizálása irányába mutatnia, mert annak hosszú távon több a hátránya, mint az előnye. Illetve azt is állítottam, hogy ebben a földrajzi helyzetben, ekkora ország esetén valós, tartalmi önállóságról beszélni önámítás. Katonai és gazdasági értelemben is ezer szállal kötődünk egy-egy birodalomhoz mindig. Függésünk jelenleg a német gazdaságtól éppen olyan mértékű, mint annak idején az orosztól volt.
A másik pedig – kételyeink ne legyenek -, hogy a nemzeti szuverenitás jelen esetben Orbán Viktor szuverenitását jelenti. Nem azért nem az IMF-től veszünk fel hitelt, mert ott magasabb a kamat (éppen, hogy alacsonyabb), hanem azért, hogy ne szólhassanak bele a költségvetésbe. Nem azért vagyunk mi az egyetlen ország az EU-ban, aki nem akarja (kvázi sosem) bevezetni az Eurót, mert az jó nekünk, állampolgároknak, hanem azért, hogy a Nemzeti Bank személyes kontrol alatt maradjon. És a többi. A nemzeti szuverenitás zászlaja alatt sokkal kényelmesebben lehet az országot privatizálni, mintha mindenféle európai ellenőrző szervek pofáznának bele mindenbe. Továbbá, a nacionalista tematika egyben tartja a tábort, és elszigeteli (nem a nemzet részének, hanem ellenségének tekinti) a rendszer-kritikus hangokat, és en bloc a baloldali-liberális ellenzéket.
Szóval, azt értjük, miért áll kézre a nacionalizmus a NER-nek. De miért olyan népszerű, elfogadható és fontos ez az átlagember számára? Itt bizony megint a történelemhez kell visszanyúlni. Trianon olyan mély sebeket ejtett ennek a nemzetnek a testén, hogy a mai napig könnyen lehet a fájdalmat és a dühöt aktiválni, stimulálni, némi kommunikációs sóval behintve azokat. Igen, Trianon borzalmasan igazságtalan és mindenképp túlzó büntetés volt, még akkor is, ha értjük a győztesek logikáját: a vesztesnek nincs szava, így járt, gondolta volna át jobban. Ami álságos érv, mert nemigen volt más választásunk, szerintem.
Azt gondolom amúgy erről, hogy ezt a mélységes traumát a baloldalnak nem szabadna bagatellizálnia, ahogy a jobboldalnak sem Auschwitz borzalmát (copyright by Puzsér). Mindkét oldal fájdalma legitim, az ezekből fakadó dühök-félelmek táplálják a mai napig azt, hogy képtelenek vagyunk egymással beszélni, egymást egyenlő rangú félként elfogadni. Amíg ezeket az ország fel nem dolgozza normálisan, objektíven, addig nem fog megszűnni a ketté osztottság. (Mostanában biztos nem, mert ennek a rezsimnek ez nem érdeke.)
Trianont „vissza csinálni” szerintem már nem lehet, ahhoz a volt tisztán magyar területek egy jelentős része is túl-asszimilálódott, és sem a nemzetközi jog, sem az Európai Unió logikája nem kínál erre igazán lehetőséget. Az EU csatlakozás kvázi feltétele volt a jelenlegi határok elfogadása, az irredentizmus (a határ-revízió vágyának) feladása. Helyette az Unió egy másik megoldást kínál: a birodalom belső határainak lebontásával adott lehetőséget a nemzet-egyesítésre, már amennyiben a szabad mozgást-költözést-munkavállalást annak tekintjük. Illetve a kisebbségek autonómiájának támogatásával (amelyet tőlünk nyugatabbra már tökéletesen megvalósítottak, nekünk nem annyira sikerül). Ez a megoldás nem perfekt ugyan, de legalább valamilyen alternatíva.
Összefoglalva: egy nemzethez, egy "falkához" tartozni alapvető emberi vágy, ennek mechanizmusát, mozgatórugóit az evolúciós pszichológia már elég jól körül írta, de Magyarországon - Trianon és a szocialista diktatúra feldolgozatlansága miatt - ez etikátlan, sőt akár jogellenes lépéseket is képes szentesíteni. Ezt Orbán Viktor tökéletesen felismerte és arcátlanul ki is használja.
A nemzeti öntudat amúgy természetesen igen pozitív fogalom. Feltéve, hogy megfelelő mederben folyik és a társadalmi energiákat az építkezés, a fokozott teljesítmény, nem pedig a rombolás és a bűnbak keresés felé tereli. Jó nemzeti öntudat például az, ha bosszant minket, hogy Szlovákia – bár mélyebbről indult – mára gazdaságilag, társadalmilag lehagyott minket. Ez ösztönöz arra, hogy megvizsgáljuk, miért van ez így, levonjuk a tanulságokat és változtassunk azon, amit nem olyan jól csináltunk.
Rossz nemzetieskedés az, amikor – bármilyen viccesnek is hat időnként – a szlovák állam és -nép életkorán élcelődünk. Ez bizony némileg a savanyú a szőlő effektus – könnyebb kigúnyolni őket, mint levonni a konzekvenciákat. (Ezt a példát úgy emlékszem egy régebbi Magyar Hírlap cikkben olvastam). A közelgő meccsen szurkoljunk a magyaroknak, és ne az ellenfelet szapuljuk! Ennyi.
Én ott leszek az Arénában, és ezt teszem majd.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése