Párbeszéd és pragmatizmus

Oké, elérkeztünk a konklúzióhoz. Amikor is az alábbiakban szeretném összefoglalni és kiegészíteni az eddig leírtakat:

1. A mai világot és gondolkodást iszonyatosan nehéz többszáz éves fogalmakkal körülírni, főleg, hogy ezen fogalmak az idők során is változtak, így mindenki mást ért alattuk.

2. A mai világot és gondolkodást az elmúlt évszázadok összes ideológia áramlata formálta, befolyásolta. A 21. századi átlagember legalább annyira liberális, mint amennyire konzervatív, nacionalista, vagy szocialista.

3. Az összes -izmus és vallás egy-egy mese (elmélet), mely megpróbálja rendszerbe/rendbe szedni, ezáltal leegyszerűsíteni, fogyaszthatóvá/átláthatóvá tenni a világot. Mindegyik más-más axióma/alapelv (esetlegesen alapelvek) mentén építi fel a gondolatmenetét, ezért más és más következtetésekre jutnak, az élet más és más aspektusait ragadják meg, de egyik sem áll felette a többinek. Egyes ideológiák kisajátítása, mások demonizálása nem más, mint hatalmi játék és kommunikációs stratégia.

4. Végül, de nem utolsó sorban, ha ezeket elfogadjuk, akkor nincs más értelmes magatartás, mint a párbeszéd és a pragmatizmus. El kell fogadjuk, hogy a másik álláspontja éppen olyan valós, mint az enyém, éppen ezért az ideológiákat félre téve kell pragmatikus megoldásokat találni jelenkorunk kihívásaira.

Kezdjük a harmadik ponttal: a vallások tipikusan egy ember feletti, transzcendens entitástól származtatják a világ törvényeit, és azokból kiindulva magyarázzák/szervezik az életet. A liberalizmus a hatalom isteni eredetét félre tette, és az öngondoskodást az emberek kezébe helyezte (választott, leváltható képviselőiken keresztül, akiket – merthogy az ember esendő – a hatalmi ágak szétválasztásával és különböző kontrollokkal (a híres fékek és ellensúlyok) próbál meg kordában tartani). Csak zárójelben jegyzem meg, hogy ez az irányítási modell kísértetiesen hasonlatos ahhoz, amilyen a modern gazdasági társaságoknál is működik.

A szocialisták alapvetése, hogy a gazdagok (tőkések, nemesek) a történelem során mindig kizsákmányolták a szegényeket (munkásokat, földműveseket), és ezen változtatni kell. A vallás pedig a hatalmon lévők eszköze a tömegek kordában tartására. Társadalom- és gazdaságirányítási modelljük/kísérletük ebből az ideából következett. A konzervatívok azt mondják, hogy Marxnak mindebben történetesen igaza van, de így van ez jól, ez a világ rendje. Hierarchia van, volt és lesz, ez az emberi természetből következően elkerülhetetlen.

Na mármost azon vitázni, hogy ezek közül melyiknek van igaza (vagy inkább igaza) nagyjából annyira értelmes, mint azon veszekedni, hogy az Így jártam anyátokkal és a Modern család írja-e le jobban az életet, vagy a Fekete tükör (Black Mirror) és az Éles tárgyak. Ezek mindegyike megragadja az élet bizonyos aspektusait: a világban van barátság és humor, a szex (bocsánat, a szerelem) fontos mozgatórugó, az ember képes az elfogadásra/változásra, de van sajnos hatalmi mámor, gyűlölködés, elnyomás, nyomor és manipuláció is; és igen, vannak pszichopaták bőven, nemegyszer vezető pozíciókban.

Az sem atomfizika, hogy belássuk, a modern világ roppant bonyolult, az emberi gondolkodás/jellem pedig legalább annyira összetett és sokféle. Kikérem magamnak, hogy ne lehessen saját véleményem! Hogy egyik dologban ne gondolkozhassak konzervatívan, egy másikban pedig mondjuk liberálisan. Ma már természetesnek vesszük az öt (lassan négy) napos munkahetet, a tömegközlekedést, a közegészségügyet, a fizettet szabadságot és -táppénzt, vagy a nyugdíjat. Ezek szocialista eszmék. Elfogadjuk a nők választójogát, elvárjuk a törvény előtti egyenlőséget, nem gondoljuk azt, hogy egyik faj, nem vagy népcsoport eleve elrendelve felsőbbrendű lenne a másiknál. Ezek liberális alapvetések. Tiszteljük a szüleinket és a hagyományainkat, büszkék vagyunk magyarságunkra, a múltunkra, nyelvünkre és a kultúránkra – ezek konzervatív-nemzeti értékek. Utóbbi nem eufemizmus: külföldiek rendre megjegyzik, hogy mi, magyarok (függetlenül attól, hogy idehaza ki kit tart hazaárulónak, kozmopolitának vagy éppen Putyin-bérencnek), kifelé nagyon is egységesen viselkedünk - szinte kivétel nélkül mindegyikünk roppant büszke a gyökereire.

Az ideológiák mentén megvalósuló uszítás, árokásás tehát politikai lózung. Színtiszta hatalmi stratégia, kommunikációs átverés. Oszd meg és uralkodj! Tartozunk saját magunknak annyival, hogy nem nyaljuk be ezt a baromságot.

Mondhatok egy példát, mondjuk a homoszexuálisok házassága és gyerekvállalása kapcsán, ez még mindig elég aktuális téma. Könnyű lenne feltétel nélkül támogatni, vagy éppen mereven elutasítani egyik vagy másik ideológia mentén. Ezeket félre téve, logikusan végiggondolva az érveket és ellenérveket, viszont valami ilyesmi gondolataink lehetnek:

- A homoszexualitás ősrégi dolog, ne csináljunk már úgy, mintha holmi újkori liberális deviancia lenne. A jelenség mindig is létezett, létezni is fog, megszüntetni nem lehet.

- A kriminalizálására tett kísérletek rendre még komolyabb problémákhoz vezettek, ezért saját érdekünkben fogadjuk el és csatornázzuk be a társadalomba.

- Ami manapság egy hetero pár között zajlik a hálószobában, amúgy sem különbözik lényegesen attól, amit a saját nemüket kedvelők csinálnak egymással. Ha tetszik, ha nem.

- Úgysem lesznek ötgyerekes minta-szülők azokból, akikben esetleg társadalmilag elfojtjuk ezt a hajlamot, ergo nem ők fogják megoldani Magyarország demográfiai problémáját. Használjuk ki inkább azt, hogy ezek a párok is szeretnének teljes családot: mivel egy gyereknek százszor jobb az akármilyen család, mint a nevelő otthon, nekem nincsen azzal problémám, ha homoszexuális párok örökbe fogadnak.

- Egyébként pedig, élhessenek ők is olyan élettársi közösségben, mint heterók. Ugyanolyan jogokat biztosító kapcsolatban.

- Ugyanakkor, azzal nem értek egyet, hogy ezt is házasságnak hívjuk. Ennek az intézménynek vannak bizonyos történelmi és kulturális rétegei, amit viszont a homoszexuálisoknak kell tiszteletben tartani. A házasság tradicionálisan egy férfi és egy nő között köttetik. A helikoptert sem hívjuk repülőnek, csak azért, mert az is repül. Máshogy repül, mint a korábban feltalált repülő, ezért más nevet adtunk neki. Ilyen egyszerű ez.

A cikksorozatot a kétségbeesés és a düh inspirálta. Kétségbeesés amiatt, hogy ezt a jobb sorsra érdemes nemzetet megint ketté szakítják politikai érdekek mentén. Düh pedig azért, hogy ehhez mindannyian asszisztálunk, mégoly átlátszó is a szándék. Vagy fordítva? Düh a helyzet miatt, és kétségbeesés annak okán, hogy ebbe végül is az egész ország, így vagy úgy, de beleáll?

Legyen eszünk, hallgassuk meg egymást, kössünk értelmes kompromisszumokat, és keressük meg a közös megoldásokat!